|
"...Megtörtént egyszer, hogy egy zen mester haladt át az úton. Egy
ember közeledett futva, és durván nekiütközött.
A mester elesett. Aztán felkelt, és mintha mi sem történt volna,
folytatta az útját ugyanabba az irányba, amerre előzőleg, és még csak
hátra sem nézett.
Egy tanítvány is volt a mesterrel. A tanítvány teljesen megrázta, ami
történt.
- Ki volt ez az ember? Mi volt ez? Ha hagyod ezt, akkor bárki jöhet
és megölhet téged. És még csak meg se nézted, hogy ki volt és miért
tette - mondta.
- Ez az ő problémája, nem az enyém - mondta a mester.
Nekimehetsz egy megvilágosodott embernek, de ez a te problémád, nem az
övé. És ha megsérülsz abban az ütközésben, az is a te problémád. Ő nem
fog bántani téged. Olyan ez, mintha a falat püfölnéd és te fogsz
megsérülni nem a fal. Az ego mindig keresi a bajt. Miért? Mert, ha
senki nem szentel neked figyelmet, akkor az ego éhezik.
Az ego a figyelemből él. A figyelemből táplálkozik. Meg, ha
valaki harcol is veled és dühös rád, az is jó, mert legalább a
figyelmet adja neked. Ha valaki szeret, az rendben van. Ha valaki nem
szeret téged, még a düh is jó lesz.
Legalább figyelmet kapsz. De ha senki nem figyel rád, ha senki nem
gondolja, hogy fontos vagy, lényeges, akkor hogyan táplálod az egódat?
Mások figyelmére van szükséged.
Nagyon sok módon keltheted fel mások figyelemét: egy bizonyos módon
öltözködsz, megpróbálsz s legcsinosabb lenni, különösen viselkedsz,
udvarias vagy, változtatsz magadon. Amikor érzed, hogy más a helyzet,
mint ami szokott lenni, azonnal megváltozol, hogy elnyerd a
figyelmüket.
Ez egy szerencsétlen dolog.
Az a valódi szerencsétlenség, amikor mások figyelmét keresed, és mások
figyelmét elvárod. És az a valódi gazdagság, amikor a figyelmedet
mások felé irányítod.
|
